Hogyan segíthet az AI az oktatásban?
Ismerd meg a Redmentát!
A mesterséges intelligencia nem csak sci-fi – hanem a következő tanórád eszköze.
Mi azon dolgozunk, hogy a magyar közoktatás ne csak lépést tartson, hanem diktálja is a tempót.
Olyan AI-alapú oktatási eszközöket teszünk elérhetővé a tanároknak, amik nem elveszik, hanem visszaadják az időt – és személyre szabják a tanulást.
Egy tanárközpontú, gyakorlati képzéssorozat + platform, amiben:
Az Info‑Bionikai Egyesületet 2011‑ben hozták létre a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának (PPKE ITK) elkötelezett oktatói és kutatói. Fő célunk, hogy a jövő szakembereit a lehető legmagasabb szinten képezzük, és megteremtsük ehhez a szükséges oktatási feltételeket. Kiemelt feladatunk az info‑bionika szakmai képzési területeinek támogatása, melynek egyik legfontosabb vetülete a középiskolai természettudományos oktatás erősítése.
Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy szakértő csapatunk közreműködésével fejlesszük az alapszintű és középszintű természettudományos képzést – hiszen enélkül nem képzelhető el nemzetközi színvonalú egyetemi szakemberképzés.
Az elmúlt tíz év során több mint 50 szakmai programot, rendezvényt és versenyt szerveztünk.
Célcsoportjaink a középiskolai tanárok és diákok, egyetemi hallgatók, kutatók és a gazdasági szféra szereplői.
Az Info‑Bionika Egyesület elkötelezett amellett, hogy szakmai tudással és innovatív módszerekkel támogassa a természettudományos oktatás minőségének emelését, és így hozzájáruljon a jövő bionikai szakembereinek sikeres képzéséhez.
Dr. Oláh András, elnök
Mi, az Informatikatanár Kft.-nél hiszünk abban, hogy A jövő tanárAI a ma technológiájával formálódnak. Csapatunk célja, hogy az AI és a digitális eszközök valódi, használható tudássá váljanak az osztálytermekben. A jövő tanárAI projektjekt a tanárok valós igényeire épül – nem a tech kedvéért, hanem az élhetőbb, hatékonyabb tanításért.
Számunkra a tanár nem a múlt őrzője, hanem a jövő építésze. Ezért dolgozunk azon, hogy olyan eszközöket adjunk a kezükbe, amik nemcsak működnek, hanem inspirálnak is.
A mesterséges intelligencia nem váltja ki a pedagógust – de új szintre emeli a munkáját.
Az Informatikatanár Kft. azért jött létre, hogy adott kihívások megoldásában segítsen, legyen az stream, IT üzemeltetés avagy az oktatás modernizálása. Nemcsak tanítunk az AI–ról – együtt tanuljuk, együtt alakítjuk.
Mert a jövő tanára ma kezd tanulni.
A Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely és egész Erdély egyik legelismertebb magyar tannyelvű középiskolája. Az intézmény több mint két évszázados múltra tekint vissza, és ma is a tudás, az értékteremtés és az újító szellem központja. Célunk, hogy diákjaink korszerű tudást, kreatív gondolkodásmódot és digitális kompetenciákat sajátítsanak el – olyan készségeket, amelyekkel magabiztosan léphetnek a jövőbe.
Iskolánk tanári kara elkötelezett a minőségi oktatás, a tehetséggondozás és az innováció iránt. A Bolyai név egyet jelent a tudományos igényességgel és a pedagógiai hivatástudattal: tanáraink nemcsak oktatnak, hanem inspirálnak is.
A jövő tanárAI projektben azért veszünk részt, mert hiszünk abban, hogy az oktatás fejlődése a tanár kezében van – és hogy a mesterséges intelligencia nem helyettesíti, hanem támogatja a pedagógust abban, hogy a tanulás élménnyé váljon.

2026. május 28. 15:00
A jövő tanárAI projekt következő online programja, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson a Moodle felület használatához és a „Jó gyakorlatok” pályázatban való részvételhez. Előtte általános projektbemutató.
2026. január 16. 14:00
Szeretne gyorsabban és hatékonyabban készülni a tanóráira? Mi azon dolgozunk, hogy több ideje maradhasson arra, ami igazán fontos: a diákjaira. Örömmel hívjuk meg Önt egy különleges, ingyenes online workshopra, amely a mesterséges intelligencia pedagógiai alkalmazását mutatja be gyakorlati, azonnal használható módszerekkel.
Itt talál meg minket: